A vízhiány és a vízbőség hatása

A vízhiány és a vízbőség hatása az őszi búza szárazanyag termelésére

Hazánk éghajlati adottságait elemezve megállapítható, hogy a legfontosabb mezőgazdasági termelési tényező a víz, ami vízhiány, ritkább esetben vízbőség formájában károsan befolyásolhatja a mezőgazdasági termelés eredményességét. A fölös víz kiszorítja a levegőt a talajból, gátolja a növények fejlődését, kedvezőtlen irányba tereli a talaj mikrobiális tevékenységét és káros redukciós folyamatok kialakításával rontja a talaj minőségét. A relatív vízhiány gyakoribb jelenség, ami azt jelenti, hogy nem az éves csapadék összmennyiségével van probléma, hanem annak eloszlásával. Hazai körülmények között a relatív vízhiánnyal általában május-júniusban, a virágzás, megtermékenyülés időszakában találkozunk, amikor a párolgással és a párologtatással a talajból eltávozó víz mennyisége nagyobb, mint amit a talaj a hasznosítható vízkészletéből pótolni képes. További problémát jelent az, hogy talajaink hasznosítható vízraktározó képessége azokon a területeken a legkisebb (pl. Tiszántúl), ahol az ország legnagyobb gabonatermő területei találhatók. A kedvezőtlen környezeti körülményeknek az őszi búza fejlődésére gyakorolt hatását 1978-79-ben kisparcellás és nagyüzemi körülmények között – amelyeket a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ irányításával a megyei növényvédő állomások végeztek – kísértük figyelemmel a Bezostaja 1, Auróra, Kavkáz, Mv 4, Mv 8, GK Szeged, Baranjka, Száva, Libellula, Novosadska Rana 1 és 2, Jubileinaja 50, GK Csongor, Super Zlatna fajták esetében. A 30 évvel későbbi vizsgálatokat a Plantaco Kft. megbízásából a Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar Növénytudományi Intézete végezte 2009-2010-ben a GK Élet és a GK Petur fajtákkal.

Az évjárat hatások vizsgálata

Az őszi búza termésmennyiségét extenzív termesztéstechnológia esetén az időjárás 20%-ban, intenzív termesztéstechnológia esetén pedig 15%-ban határozza meg (Pepó 2006.; Cit. Landonin 1999.) A szeszélyes időjárás, a nagy hőmérsékletváltozások és az egyenlőtlen csapadékeloszlás nagymértékben befolyásolja az őszi búza szárazanyag termelését. Hazánkban a beeső fényenergia mintegy 50 tonna szárazanyag termelést biztosít hektáronként, azonban a vízellátottsági problémák miatt mindössze 15-20 tonna realizálódik ebből az elméleti értékből. Varga-Haszonits és mtsi. megállapították, hogy növényeink, így az őszi búza is az átlagos időjárási viszonyokhoz alkalmazkodott, a szélsőséges időjárási változások komoly negatív következményekkel hatnak a növények fejlődésére és termésére. Harminc év különbséggel 1978-ban és 1979-ben, illetve 2009-2010-ben vizsgáltuk azt, hogy a szélsőséges időjárási körülmények milyen hatással vannak az őszi búza szárazanyag termelésére (1. táblázat).

A vizsgálati évek időjárását elemezve azt találtuk, hogy az 1978-as év kedvező volt az őszi búza fejlődésére, de a hideg tavasz lassította a szárazanyag gyarapodást, továbbá kedvezett a gombás megbetegedéseknek is. A lassúbb kezdeti szárazanyag gyarapodás kisebb hektáronkénti szárazanyag tömeget eredményezett, de a szemkitelítődés időszaka alatti hűvösebb klíma eredményeként a termés mennyisége megközelítette a 6 tonnát. A következő évben a hektáronkénti szárazanyag 8%-kal növekedett, de a szemtermés mennyisége 19%-kal kisebb volt, aminek oka, hogy 1979-ben a virágzáskori csapadékhiány gátolta a szemkitelítődést.

A csapadékhiányhoz hasonló módon reagált az őszi búza a csapadékbőségre is. A 2010-es vizsgálati évben a termés mennyisége 30%-kal maradt el a 2009-ben mért mennyiségtől annak ellenére, hogy 2009-ben az átlagos csapadékmennyiség kisebb volt az 50 éves átlagtól. Azonosság volt abban is, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények nem csak a termés mennyiségét csökkentették, hanem tágabbá vált a szem-szalma arány.

Az őszi búza szárazanyag termelés napi dinamikájának változása a tenyészidőszakban

Az őszi búza szárazanyag termelése telítődési függvénnyel jellemezhető, ami három szakaszra osztható. Az első szakasz keléstől a bokrosodás végéig, a második szárbaindulástól kalászhányásig, a harmadik virágzástól a teljes érésig tart. Ezekben a szakaszokban a szárazanyag felhalmozódás napi értékei különbözőek, amelyeket a környezeti viszonyok kisebb-nagyobb mértékben befolyásolnak.

A környezeti tényezők hatása jól nyomon követhető az őszi búza szárazanyag termelésének napi értékeivel. Általánosságban elmondható, hogy az őszi búza növekedése kielégítő abban az esetben, ha a bokrosodás – virágzás-vége időszak alatt a szárazanyag gyarapodás napi értéke 10-15 g/m2. Kiemelkedő terméseredményeket akkor várhatunk, ha a kalászolás – virágzás kezdete fejlődési szakaszban a szárazanyag gyarapodás napi értéke meghaladja a 30-35 g/m2-t (2. táblázat).

Az ország különböző termőhelyi adottságokkal rendelkező mezőgazdasági üzemeiben végzett vizsgálatok az mutatták, hogy az időjárási tényezők (csapadékmennyiség, csapadékeloszlás) hatása függött a termőhely talajadottságaitól és az őszi búza fejlettségi állapotától. A bokrosodás időszakában azonos volt a szárazanyag felhalmozódás napi üteme a vizsgált termőkörzetekben, ami annak tulajdonítható, hogy a fejletlen növények számára még minden vizsgálati helyen megfelelő mennyiségben állt rendelkezésre a víz és tápanyag. Az intenzív növekedési szakaszban már megmutatkoztak az egyes termőhelyek közötti különbségek. A jó víz-, levegő- és tápanyag-gazdálkodású csernozjom talajokon az időjárás hatása szinte minimális volt (Mezőföld). Az intenzív növekedési szakasz első felében a réti talajoknál is nagymértékű volt a napi szárazanyag felhalmozódás, aminek értéke 23-40 g/m2 között mozgott. A generatív szakasz kezdetétől ez az érték 17-20 g/m2-re csökkent, függetlenül a lehullott csapadék mennyiségétől és annak eloszlásától. Az agyagbemosódásos barna erdőtalajokon a szárazabb 1979-es évben lényegesen nagyobb volt a napi szárazanyag termelés, mint a csapadékosabb 1978-as évben. Ezzel ellentétes tendenciát figyeltünk meg a homoktalajokon. A különbség oka elsősorban a két talaj eltérő víz és levegőgazdálkodása.

A szárazanyag felhalmozódás napi értékei közötti különbség megjelenik a növények hektáronkénti szárazanyag hozamában, aminek értékeit a 3. táblázat tartalmazza.

A talajok minősége hasonló vagy nagyobb mértékben befolyásolta a hektáronkénti szárazanyag tömeget, mint a lehullott csapadék. A szerkezetes, jó víz és levegőgazdálkodású csernozjom talajokon a szemtermés mennyisége mindössze 0,2 tonnával csökkent az aszályos időjárás hatására, míg a hektáronkénti szárazanyag tömeg 2,5 tonnával volt kisebb, mint a csapadékosabb 1978-as évben. A kevésbé jó víz és levegőgazdálkodású homok, erdő és rétitalajok esetében a hektáronkénti szárazanyag tömeg 1978-ban 9730-15018 kg/ha között változott. A legkisebb értéket a hideg, kötött, rossz víz és levegőgazdálkodású agyagbemosódásos erdőtalajokon mértük. A folyamatos vízellátottságnak köszönhetően a gyorsan felmelegedő alacsony szerves és agyagkolloid tartalmú Duna-Tisza közi homoktalajok szárazanyag termelése meghaladta a 15 tonnát. Ez az érték a következő évben fellépő aszályos időjárás hatására 3,5 tonnával, míg a szemtermés mennyisége 1,3 tonnával csökkent az előző évi értékekhez képest. A kevesebb csapadék kedvezően hatott az erdőtalajok víz és levegőgazdálkodására, aminek eredményeként növekedett mind a termés mennyisége, mind pedig a hektáronkénti szárazanyag tömeg. A réti talajok reagáltak legellentmondásosabban a csapadék mennyiségének és a csapadék eloszlásának változására. A hektáronkénti szárazanyag tömeg mindössze 3-12%-kal volt kisebb az aszályos időjárás miatt, addig a szemtermés mennyiségének csökkenése elérte a 30%-ot. A homok és réti talajok esetében megfigyelhető volt az is, hogy az aszályos időjárás nem csak a hektáronkénti szárazanyagtömeget csökkentette, hanem mint a szem-szalma arány változása mutatja gátolta a tartalék asszimiláták kalászba történő beépülését, hasonlóan a kisparcellás kísérletekben tapasztaltakhoz.

Összefoglalás, következtetések

A kisparcellás és üzemi körülmények között végzett vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy mind a csapadékhiány, mind pedig a csapadékbőség egyaránt hátrányosan hatott az őszi búza termésére. A szemtermés mennyiségének csökkenése minden esetben nagyobb volt mint a szalmáé. A szem-szalma arányban bekövetkező változás leginkább az ország egyik legnagyobb gabonatermő körzetében, a tiszántúli réti talajok esetében volt megfigyelhető. Az aszálykárok azonban nem törvényszerű velejárói hazánk őszi búza termesztésének. A csapadékhiányból vagy ritkább esetben a csapadék bőségéből adódó veszteségek a helyes talajműveléssel és trágyázással nagymértékben csökkenthetők (Kreybig, 1952).

A talajműveléssel a talaj természetes vízbefogadó képességének növelésére és a párolgási veszteség csökkentésére, az optimális víz-levegő arány kialakítására kell a fő hangsúlyt fektetni.

A talajművelés mellett az okszerű növénytáplálás szintén alapvető fontosságú a szárazság elleni küzdelemben. Minél kisebb a talaj vízben oldott tápanyagtartalma annál több vizet kell a növénynek felvennie és elpárologtatnia, hogy tápanyagszükségletét fedezze.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az aszálykárok jelentős mértékű csökkentése olyan agrotechnikai eljárásokkal biztosítható, ahol a talajműveléssel maximalizáljuk a talajban tárolt hasznosítható víz mennyiségét, a trágyázással pedig minimalizáljuk a növény fajlagos vízfelhasználását.